FullCar Magazin

 

WEBSHOP      AUTÓBEMUTATÓ       AUTÓSPORT       TUNING       SZAKMAI CIKK       GALÉRIA       HÍRLEVÉL       AJÁNLÓ        
          CÉG- ÉS TERMÉKKATALÓGUS
Peugeot 106 Gti
[ AUTÓSPORT ]
2006. augusztus 07.

A kis sárga oroszlán, N-es változatát mutatjuk be. A mezőny kis erőgépe, a Peugeot 106-os már két bajnoki címmel, és egy bronzosan csillogó serleggel is dicsekedhet.


Az utóbbit az idei évben Papp Levente és Tóth Zsolt szerezte meg.

Komoly referenciával rendelkező autóba invesztáltatok…

A 2005-ös idényt semmiképpen sem bérautóval akartuk megkezdeni, aminek persze vannak előnyei és hátrányai is. Előny, hogy nem nekünk kell a szervizcsapattal, az alkatrészekkel, a beállításokkal foglalkozni, azonban az évek során egy saját autóban mindig jobban érztem magam. Jó pár márkában, típusban gondolkodtunk, de ez az autó tűnt a legmegbízhatóbbnak, és természetesen nem utolsó szempont, hogy könnyű.

Az élet furcsa játéka, hogy pont ez az autó csípte el előletek a jobb helyeket.

2003-ban, csak az abszolútban volt hozzájuk "közünk", azonban mi ekkor egy Suzuki Swifttel versenyeztünk, így számukra nem sok vizet zavartak. Egy évvel később, mindketten az első osztályban próbáltunk szerencsét, de hiányos anyagi hátterünk miatt teljes szezont nem tudtunk teljesíteni. A "bér Hondás időszakunkban" azonban megcsíptük néha-néha őket. A rutin, és az autóismeret persze sokat jelent, nekünk egy új, nagyobb lóerős, nehezebb autót kellett megszoknunk. Persze, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a Zsolt-Patkó kettős komolyan irányította a kis Peugeotot. Kedvet is kaptam, és egy a Patkó Gergő számára otthoni szakaszoknak számító Pécs környéki ralin össze is ültünk.

Hogyan jutott hozzátok az autó?

Fotó Egyszerűen, ők árulták, mi pedig erősen gondolkodtunk egy saját autóban. A Daniék kitapasztalták a határait, két bajnoki cím után már nem jelentett számukra kihívást, így egy Mitsubishivel folytatták. Újat szerettünk volna építeni, azonban az idő nagy ellenfélnek bizonyult. Semmiképpen sem szerettünk volna lemaradni a nyitó, egri futamról, ami számunkra hazai pálya.
Visszatérve a vásárlásra, árban is megfelelt, és fontos volt számunkra, hogy nagyon szép, gyári cuccokkal felszerelt, felkészített, nem leélt, szétütött autóra kölcsünk.

Milyen volt az idény, álltatok Ti jobb helyen is?

Így van, a szezon utolsó előtti futamán szorultunk a harmadik helyre. Az első négy futamon mindig a dobogón végeztünk. Mondjuk ezek a szakaszok aszfaltosak, és az autó beállításait a murván jobban eltaláltuk. Furcsán éreztem magam az első versenyen, hiszen sokkal könnyebb és rövidebb a tengelytávja, ezáltal agresszívebb, amihez külön hozzá kellett szoknom. Félidőnél a második helyen álltunk, előttünk és mögöttünk is egy-egy Suzuki Ignises. Az élen Nagyváradiék álltak, a harmadik helyen pedig Ifj. Rangáék, akikkel már a Suzuki Kupában is együtt versenyeztünk. A folytatás, már kicsit sem ennyire rózsás, Veszprémben a váltó meghibásodása miatt szorultunk a pálya szélére, amelynek utószeleként a Budapest Rallye-n is kínlódtunk. A mecseki viadalon csúsztunk az éves értékelés harmadik helyére, ötödikek lettünk, ami kicsit furcsán hangzik, hiszen majd a gyorsaságik felét megnyertük. Az utolsó, zempléni versenyen dőlt el, hogy kié a második hely, nyerni mentünk, új navigátorommal, aki egyben barátom is Szedő Csabival. Egy komoly felújítás után, mi megtettük a lehető legtöbbet, győztünk, de kis Rangáknak maximum a harmadik helyen kellett volna végezniük, ők azonban a nyomunkban zártak. Lecsúsztunk a bronzos helyre.

Jövő évi tervek?

Az autó mindenképpen marad, átesik egy nagy felújításon, új motort, váltót és futóművet kap, már csak nekünk kell megújulni…

...vissza.


Átírás
Autóalkatrész
Autócsomagtartó
Autóillatosító
Autókereskedelem
Autóklíma
Autókölcsönzés
Autóriasztó
Autósiskola
Autószállítás
Autószerviz
Autóüveg
Fényezés
Festék
Fóliázás
Gázautó
GPS, Navigáció
Gumiabroncs
Haszongépjármű
Hifi
Karosszéria javítás
Kipufogó
Lökhárító
Potencia
Sebességváltó
Szépségápolás
Szerszám
Szerviztechnika
Tuning
Turbó
Üléshuzat
Utánfutó
Vizsgáztatás



2018
November-December


    Letölt
    Online megtekintés
SZAKMAI CIKKEK
» Biztonság » Hírek
» Közlekedés » Technika
» Törésteszt
BMW 320 D Touring
200502
1995 cm3
Diesel
2 599 000 Ft

Mercedes A 170 CDI Elegance
2002
1689 cm3
diesel
1 698 000 Ft

Mercedes E 200 CDI Classic
2005
2148 cm3
Diesel
3 399 Ft

Opel Corsa C 1.3 CDTI
2006
1248 cm3
Diesel
1 200 Ft

Akkuteszter
Szivargyújtón keresztül ellenőrizheti az akkumulátor állapotátDigitális kijelzővel10-16 V mérési ...
Kerékőr 12x1,25x25C
Megakadályozza a kerekek egyszerű lecsavarozását és ellopását.A kerékőr az autó típusától függ! Fiat, Alfa, Lancia, Mercedes, ...
Sport kormány 4128
- 345 mm átmérő- sport ...
Thule K-Guard 840 Kajak szállító
A Thule K-Guard maximálisan megbízható és biztonságos - vélhetően a létező legjobb kajakszállítási megoldás. ...
Thule Cross Kerékpártartó
Kapható limitált példányszámban fekete színben a Thule Cross kerékpártartó.A Thule Adventure Team 2011 ...
Thule Pacific 780 tetőbox / síbox
- Mérete alapján ideális téli síeléshez, nyári csomagok szállítására, egész évben jól kihasználható ...
Mikroszámítógép vezérelt akkumulátor regeneráló és töltő, OptiMate 6
Mikroszámítógéppel vezérelt akkumulátor-regeneráló, töltő,csepptöltő, karbantartó készülék- 12V-os savas ólomakkukhoz ...
CD / MP3 / USB autórádió Aux bemenettel, Kenwood KDC-3057UG
- Teljesítmény: 50W x 4- MOSFET végfok- RDS-es tuner- Android vezérlés- Előlapi AUX bemenet- Előlapi USB bemenet ...
12 Voltos autós, hajós, lakókocsi ventillátor CF004
- 12 Voltos oszcillálós ventillátor- Használható autóban, hajóban, lakókocsiban, traktorokon, munkagépekben és bárhol, 12 V-os ...
Autóriasztó, Mistral MAX2 T
- Ugrókódos távirányítók- Programozható passzív élesedés- Indításgátló kimenet- Csomagtér nyitás ...
Autós kompresszor, autópumpa CM 031
12 V-os strapabíró fémházas kompresszor ,fém alkatrészekkel , beépített lámpával.-150 W teljesítmény- maximum nyomás 7 ...
Napelem, solar akkutöltő
Hordozható napelemes akkutöltő.12v-os akku töltéséhez használható, ezért alkalmas lakókocsin, hajón történő felhasználásra, ...
Autóba való kihangosító
A kezek szabadon maradnak az autóban történő telefonáláskor – használata egyszerű. 3 kezelőelem - válaszolhat a ...
Termoszbögre
Nyomógombos ivónyílás – nem csöpög, nem folyik ki. Szorosan záródó csavaros fedél és íz-semleges műanyagból ...
Ékpárna bőrhuzatban
Egészséges ülőpozíciót biztosít – tehermentesíti a hátizomzatot és a porckorongokat. Optimális ülőpozíció az ...
AUTÓK

» Top 10
» Nem épített még durvább kupét az Opel!
» A világ leggyorsabb kétéltű járműve
» Nissan Qashqai 2014
» Mi az ott az orrodon?
» Oldtimer Show
» Mercedes-Benz S 600 Pullman Guard
» Megjött az összkerekes Volkswagen Caddy
» A BMW új szabadidõ-autója.
» Captiva. Egy SUV amit Európára terveztek

TUNING

» Búcsúzni csak szépen…
» Új autóval rajtol a Citroën a rali vb-n
» Peugeot 106 Gti
» Super 1600-as szépség
» Versenykamionok - a Volkswagen pilóták gyors segítői
» Skoda Octavia WRC
» Új autó, új remények – interjú Borsi Gergővel
» Ifjabb Tóth Janika nem tudja, mit hoz a jövő
» A színes FEKETE
» 2002, a Renault visszatérésének éve a Formula 1-be



      IMPRESSZUM       ADATVÉDELMI NYILATKOZAT       ADATVÉDELEM       KAPCSOLAT       MÉDIAAJÁNLAT 2018. FULLCAR.hu