FullCar Magazin

 

WEBSHOP      AUTÓBEMUTATÓ       AUTÓSPORT       TUNING       SZAKMAI CIKK       GALÉRIA       HÍRLEVÉL       AJÁNLÓ        
          CÉG- ÉS TERMÉKKATALÓGUS
MEGÁLLÍTHATLANOK A TOYOTA ÉS A LEXUS HIBRID ELEKTROMOS SUV-JAI?
[ AUTÓBEMUTATÓ ]
2018. március 27.

Szinte már közhelynek számít a SUV szegmens, azaz a ’városi terepjárók’ immár több mint egy évtizede tartó, folyamatos, évről évre megfigyelhető előretörése világszerte. 2017-ben már a magyarországi újautó eladások 28,5%-át tették ki a SUV-ok (egy évvel korábban ez még csupán 24% volt), míg idén február végéig már 30,2% volt ez az arány, ami az év előrehaladtával jó eséllyel inkább nőni, mint csökkeni fog. Vannak márkák, amelyek még csak az utóbbi években próbálkoznak felzárkózni és kialakítani saját SUV és crossover portfóliójukat, és vannak olyanok is, amelyek már több évtizedes hagyományokra tekinthetnek vissza a területen. Az utóbbi kategóriába tartozik a SUV szegmenst a RAV4-el 1994-ben világhódító útjára indító Toyota, vagy épp az 1998 óta értékesített RX-hez 2005-ben a SUV szegmensben világelsőként környezetbarát hibrid elektromos hajtást kínáló Lexus is. Mára ez a két márka a magyarországi újautó piacon is sosem látott szárnyalást mutat be.


Két területről érkeznek folyamatos, robbanásszerű növekedésről hírek az autóiparból: az egyik a SUV szegmens, amelynek eladásai világszerte hosszú évek óta folyamatosan meredeken felfelé ívelnek, a másik pedig a környezetbarát hibrid elektromos autók értékesítése, amely szintén évről évre rekordot dönt az utóbbi időben. Magyarországon például az elmúlt 4 évben megnyolcszorozódtak a városi forgalomban akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemmódban, károsanyagkibocsátás mentesen közlekedő hibrid elektromos autók eladásai, így már a piac 3,3%-át teszi ki, de hasonló a helyzet az európai piacon is, ahol a hibrid eladások február végével a tavalyi év azonos időszakához képest már közel 20%-os plusznál jártak. Ha tehát egy gyártó kombinálni tudja a kettőt, és hibrid elektromos SUV-okat kínál, az a biztos siker receptje, ebben pedig a Toyota, és prémium márkája, a Lexus ma verhetetlen. Nem véletlen, hogy az együtt a hazai környezetbarát hibrid elektromos eladások több, mint négyötödét, és a magyarországi SUV eladások közel 8%-át jegyző két japán márka az elmúlt években a piaci bővülés ütemének mintegy háromszorosát kitevő növekedést produkált idehaza.


A Toyota hazai SUV kínálata ma három modellből, a futurisztikus, trendi dizájnjával hódítóC-HR-ből, a világ legnépszerűbb SUV-jaként ismert RAV4-ből, és az idén megújult legendás offroaderLandCruiserből áll.  Utóbbi a három közül az egyetlen, amely ma még nem érhető el hibrid elektromos hajtással (a technológia térnyeréséhez a klasszikus offroad szegmensben még néhány évet várni kell), a C-HR-hez és a RAV4-hez azonban nem csupán elérhető a technológia, de zömében így is vásárolják őket: mindkét modell esetében 85%-ban ezt rendelik az ügyfelek.

A Lexus jelenleg két SUV-ot kínál Magyarországon, a trendi és letisztult NX-et, és a világ legnépszerűbb prémium SUV-jaként ismert RX-et. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy míg a Lexus NX a Toyota RAV4 méretosztályában utazik, addig a Lexus RX a Toyota LandCruiser méretét hozza, a hónap elején, a Genfi Autószalonon pedig leleplezésre került a vadonatúj LexusUX, ami prémium szegmensben kínál majd a Toyota C-HR méretében alternatívát.Az NX és az RX egyébiránt szintén nem csupán elérhető a világ legfejlettebb környezetbarát hibrid elektromos hajtásával (lévén a Lexus a világ vezető prémium hibrid gyártója, és az egyetlen autómárka amelynek minden modellje elérhető hibrid elektromos hajtással), hanem 98%-ban ezzel a hajtással is rendelik őket.No és hogy hogyan szerepelnek a Toyota és a Lexus hibrid elektromos SUV-jai magyarországi újautó piacon? Míg a kategóriába 2016 év végén berobbanó vadonatúj Toyota C-HR már forgalmazásának első teljes évében, 2017-ben a C SUV szegmens második helyén zárt Magyarországon, addig a Toyota RAV4 évek óta vezeti és így tavaly is első helyen végzett a D SUV szegmensben hazánkban. A Lexus NX a prémium D SUV szegmensben a harmadik helyen áll, míg a Lexus RX a prémium E SUV szegmens ötödik helyén végzett.




Ma a Toyota hazai értékesítéseinek nagyságrendileg 30%-át, a Lexus esetében pedig 80%-ot teszik ki a SUV eladások (5 éve ez még csupán 8% és 30% volt), míg a hibridek tekintetében már ma minden harmadik idehaza eladott Toyota, és szinte minden Magyarországon eladott Lexus (98%) hibrid. Sokat elárul az is, hogy mára a C-HR a legnépszerűbb, a RAV4 pedig az ötödik legnépszerűbb Toyota, a Lexus esetén pedig az NX vezeti az eladásokat amit az RX követi.



 

„Jól látható, hogy a Toyota és a Lexus környezetbarát hibrid elektromos SUV-jai valóban letarolják a piacot és remélhetőleg követendő példát is jelentenek majd a versenytársaink számára, ha ugyanis egyre több márka jelenik meg környezetbarát hibrid alternatívával a piac legdinamikusabban növekvő szegmensében, az piac és a magyarországi autóállomány előzetesen vártnál gyorsabb ütemű zöldüléséhez vezethet.” – mutat rá Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

...vissza.


Átírás
Autóalkatrész
Autócsomagtartó
Autóillatosító
Autókereskedelem
Autóklíma
Autókölcsönzés
Autóriasztó
Autósiskola
Autószállítás
Autószerviz
Autóüveg
Fényezés
Festék
Fóliázás
Gázautó
GPS, Navigáció
Gumiabroncs
Haszongépjármű
Hifi
Karosszéria javítás
Kipufogó
Lökhárító
Potencia
Sebességváltó
Szépségápolás
Szerszám
Szerviztechnika
Tuning
Turbó
Üléshuzat
Utánfutó
Vizsgáztatás



2019
Július-augusztus


    Letölt
    Online megtekintés
SZAKMAI CIKKEK
» Biztonság » Hírek
» Közlekedés » Technika
» Törésteszt
BMW 320 D Touring
200502
1995 cm3
Diesel
2 599 000 Ft

Mercedes A 170 CDI Elegance
2002
1689 cm3
diesel
1 698 000 Ft

Mercedes E 200 CDI Classic
2005
2148 cm3
Diesel
3 399 Ft

Opel Corsa C 1.3 CDTI
2006
1248 cm3
Diesel
1 200 Ft

Akkuteszter
Szivargyújtón keresztül ellenőrizheti az akkumulátor állapotátDigitális kijelzővel10-16 V mérési ...
Kerékőr 12x1,25x25C
Megakadályozza a kerekek egyszerű lecsavarozását és ellopását.A kerékőr az autó típusától függ! Fiat, Alfa, Lancia, Mercedes, ...
Sport kormány 4128
- 345 mm átmérő- sport ...
Thule K-Guard 840 Kajak szállító
A Thule K-Guard maximálisan megbízható és biztonságos - vélhetően a létező legjobb kajakszállítási megoldás. ...
Thule Cross Kerékpártartó
Kapható limitált példányszámban fekete színben a Thule Cross kerékpártartó.A Thule Adventure Team 2011 ...
Thule Pacific 780 tetőbox / síbox
- Mérete alapján ideális téli síeléshez, nyári csomagok szállítására, egész évben jól kihasználható ...
Mikroszámítógép vezérelt akkumulátor regeneráló és töltő, OptiMate 6
Mikroszámítógéppel vezérelt akkumulátor-regeneráló, töltő,csepptöltő, karbantartó készülék- 12V-os savas ólomakkukhoz ...
CD / MP3 / USB autórádió Aux bemenettel, Kenwood KDC-3057UG
- Teljesítmény: 50W x 4- MOSFET végfok- RDS-es tuner- Android vezérlés- Előlapi AUX bemenet- Előlapi USB bemenet ...
12 Voltos autós, hajós, lakókocsi ventillátor CF004
- 12 Voltos oszcillálós ventillátor- Használható autóban, hajóban, lakókocsiban, traktorokon, munkagépekben és bárhol, 12 V-os ...
Autóriasztó, Mistral MAX2 T
- Ugrókódos távirányítók- Programozható passzív élesedés- Indításgátló kimenet- Csomagtér nyitás ...
Autós kompresszor, autópumpa CM 031
12 V-os strapabíró fémházas kompresszor ,fém alkatrészekkel , beépített lámpával.-150 W teljesítmény- maximum nyomás 7 ...
Napelem, solar akkutöltő
Hordozható napelemes akkutöltő.12v-os akku töltéséhez használható, ezért alkalmas lakókocsin, hajón történő felhasználásra, ...
Autóba való kihangosító
A kezek szabadon maradnak az autóban történő telefonáláskor – használata egyszerű. 3 kezelőelem - válaszolhat a ...
Termoszbögre
Nyomógombos ivónyílás – nem csöpög, nem folyik ki. Szorosan záródó csavaros fedél és íz-semleges műanyagból ...
Ékpárna bőrhuzatban
Egészséges ülőpozíciót biztosít – tehermentesíti a hátizomzatot és a porckorongokat. Optimális ülőpozíció az ...
AUTÓK

» Top 10
» Nem épített még durvább kupét az Opel!
» A világ leggyorsabb kétéltű járműve
» Nissan Qashqai 2014
» Mi az ott az orrodon?
» Oldtimer Show
» Mercedes-Benz S 600 Pullman Guard
» Megjött az összkerekes Volkswagen Caddy
» A BMW új szabadidõ-autója.
» Captiva. Egy SUV amit Európára terveztek

TUNING

» Búcsúzni csak szépen…
» Új autóval rajtol a Citroën a rali vb-n
» Peugeot 106 Gti
» Super 1600-as szépség
» Versenykamionok - a Volkswagen pilóták gyors segítői
» Skoda Octavia WRC
» Új autó, új remények – interjú Borsi Gergővel
» Ifjabb Tóth Janika nem tudja, mit hoz a jövő
» A színes FEKETE
» 2002, a Renault visszatérésének éve a Formula 1-be



      IMPRESSZUM       ADATVÉDELMI NYILATKOZAT       ADATVÉDELEM       KAPCSOLAT       MÉDIAAJÁNLAT 2019. FULLCAR.hu